2010. évi Építőipari Nívódíj pályázat

2013/06/10

Valamely létesítmény létrehozásában részt vevők jó együttműködésének, a kiváló tervezésnek és mesterséget magas fokon megvalósító kivitelezésnek nyilvános elismerésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az Építéstudományi Egyesület, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Közlekedéstudományi Egyesület, az MTF Közműtechnológiákért Egyesület, illetve az Építőipari Mesterdíj Alapítvány meghirdette a 2010. évi Építőipari Nívódíjat.
 
A feladatot megvalósítók nevében a pályázó a létesítmény fővállalkozója lehet, de elnyerés esetén az Építőipari Nívódíjat hirdető táblán mellette szerepelnek az építtető, a tervező, valamint a generálkivitelező által megnevezett három, a kivitelezésben érdemi munkát végzett alvállalkozó és mindezeknek a létesítmény megvalósulását közvetlenül irányító vezetői.
 
Tíz kategóriába sorolható építménnyel lehet pályázni. Ezek: többlakásos lakóház, középület, irodaépület, kereskedelmi létesítmény, sport- és szabadidős létesítmény, ipari és energetikai létesítmény, műemlék helyreállítás és rehabilitáció, közlekedési létesítmény, infrastrukturális létesítmény, környezetvédelmi és vízügyi létesítmény.
Részletes tájékoztatás és letölthető jelentkezési lap az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma honlapján (www.mesterdij.hu) „A Nívódíjról” rovatban található. Beadási határidő: 2010. szeptember 13.-án, hétfőn  16 óra.