Az ÉTE Egészségügyi Szakosztálya 2010. december 7-én tartotta meg a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ társszervezésével az ÉPÍTÉSZET A GYÓGYULÁSÉRT 2010 – EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL című konferenciát. A konferenciát építészeti kiállítás kísérte, melyet a Magyar Építőművészek Szövetsége Egészségügyi Munkabizottság hozott létre.
A rendezvény helyszíne a NEFMI Egészségügyi Államtitkárság főelőadója volt, a fővédnöke dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
A konferencia célja az uniós támogatási pályázatok szereplői számára találkozási lehetőséget nyújtani, egymás problémáinak, érdekeinek a megismerésére, a jövőbeli hatékonyabb együttműködést elősegíteni.
A konferenciára előzetesen több mint kétszázan regisztráltak és közel ennyien voltunk a helyszínen is. A rendezvényen az írott és elektronikus média több képviselője is megjelent. Számos kórház, tervezőiroda, pályázatíró cég, technológiai tervező vett részt és hallgatta meg az elhangzott előadásokat:
* Barrie Dowdeswell – Capital investment or investment int he future.
Director of Research at the European Centre for Health Assests and Architecture
* dr . Balogh Tamás – Célok és feladatok a hazai ellátórendszer hatékonyságának és gazdaságosságának kialakításához.
NEFMI Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály – főosztályvezető
* dr. Molnár-Gallatz Zsolt – Az NFÜ által megfogalmazott célok, azok összhangja az ágazati célkitűzésekkel.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága – programigazgató
* dr. Hangyál Zsuzsanna – Orvosszakmai programok illeszkedése az ágazati célkitűzésekhez.
Strukturális Alapok Programiroda – orvosszakmai szakértő
* dr.Szócska Miklós – A várható további egészségügyi beruházásokról.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkár
* dr. Rácz Jenő – Mennyiben egyformák, miben különböznek a pályázatok?
Magyar Kórházszövetség – elnök, Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház – főigazgató
* dr. Ferencz Péter – Új kistérségi járóbeteg szakellátó központ.
Velence, Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ – intézményvezető
* dr. Erményi Gyula – A műszaki-gazdasági lebonyolítás során szerzett tapasztalatok, nehézségek, eredmények.
Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal – megyei aljegyző
* Komma Olivér – A pályázatíró szemével.
Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ – junior munkatárs
* Töreky Balázs – Egészségügyi építészeti tervezéssel szemben támasztott igények.
Építéstudományi Egyesület Egészségügyi Szakosztály – elnök
* Marosi Miklós – Hasonlóságok és egyedi kihívások az építészeti munkában eltérő léptékű fejlesztések esetén.
Ybl-díjas építészmérnök
* Kovács Péter – TIOP projektek építészeti pályázatainak útjai.
Ybl-díjas építészmérnök, nyílt építészeti tervpályázat győztese - in vitro diagnosztikai tömb,Debrecen
* Horváth Zsolt – Épületek gazdasági életciklusai.
Építéstudományi Egyesület Egészségügyi Szakosztály
* Mikó László – Az egészségügyi tervezés helye az építészet világában.
Magyar Építőművészek Szövetsége – alelnök
* Semmelweis Ferenc – Projektelőkészítés, beruházás.
Építéstudományi Egyesület Szakértői Iroda – elnök
Építéstudományi Egyesület Egészségügyi Szakosztály – örökös tiszteletbeli elnök
A rendezvényen elhangzott előadások vetített anyagait itt tesszük közzé:
dr . Balogh Tamás
dr. Erményi Gyula
dr. Ferencz Péter
dr. Hangyál Zsuzsanna
Horváth Zsolt
Komma Olivér
dr. Molnár-Gallatz Zsolt
dr. Rácz Jenő
Semmelweis Ferenc
Töreky Balázs
A Szakosztály nevében köszönöm minden kedves előadónak és minden megjelentnek, hogy megtisztelt bennünket, különös tekintettel az aktívan közreműködőkre. Reméljük, hogy hasznosan tudták eltölteni a rendelkezésünkre álló időt.
Köszönjük minden szervezőnek és segítőnek a munkáját, külön megemlítve az ÉTE titkárság részéről Sferle-Baranyai Tímea kiváló felkészültségét és együttműködését.
A számtalan pozitív visszajelzés és a társszervezők szándékai alapján is, a konferenciának lesz folytatása, várhatóan a közeli jövőben. Reményeink szerint hamarosan beszámolhatunk a következő rendezvény előzetes híréről.
Semmelweis Tamás
titkár
ÉTE Egészségügyi Szakosztály
eu.eptud [at] gmail.com
Képtár: http://www.eptud.org/image