A korábbi évek hagyományához híven az Építők Napja központi ünnepségének előkészítésében – az építésügyi ágazat több más szakmai szervezetével karöltve – az Építéstudományi Egyesület és Kassai Ferenc, a BPMK elnöke és a MMK alelnöke aktív szervezőmunkájával valósult meg. Az idei díjátadót 2013. június 7.-én - a szokásoknak megfelelően - a budapesti Vasas Szakszervezetek Székházában rendezték meg.
Az ünnepi ülésen minden évben sor kerül az építési tevékenységben élenjáró szakemberek miniszteri szintű kitüntetésére, amely ebben az évben sem maradhatott el.
Az építőiparban már látszik az élénkülés, az utóbbi időben emelkedett az ágazat teljesítménye, bár a termelési érték még mindig alacsony – mondta dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken az Építők Napja 2013 központi ünnepségén, Budapesten.
A Belügyminisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy az építőipar az idei évtől új jogszabályi és szervezeti környezetben működik: életbe lépett az új építési törvény, az államigazgatásban pedig kialakult az önkormányzat és az állam közötti munkamegosztás. Az építőipari szakmai, tudományos szervezeteinek, érdekképviseleteinek közös ünnepségén Szaló Péter felhívta a figyelmet arra, hogy új építésügyi hatóság kezdte meg működését, és ezzel egy időben elektronikus ügyintézést vezettek be. A Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az energiahatékonyság területe perspektívát jelent az építőiparnak, mert a leromlott állapotú épületek felújítása, energiahatékonysági megújítása új megrendelést jelent az ágazat cégeinek.
dr. Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy márciusban az építőipar 9,9 százalékkal bővült, ami már majdnem kétszámjegyű növekedés az előző év azonos időszakához képest, és ez idő alatt 25 százalékkal emelkedett az új szerződések volumene. Az NGM helyettes államtitkára szerint a júliusban létrejövő teljesítményigazoló szakértői szervezet gyorsabb, olcsóbb lehetőséget jelent majd a jogvitákban, és hozzájárul a lánctartozások megelőzéséhez.
Kassai Ferenc, az ünnepséget szervező Budapesti és Pest Megyei Mérnök Kamara elnöke elmondta, hogy az építőipar a gazdaság jelzőrendszere, amely húzóhatással van a termelés, az innováció területeire, fejlesztéseket indukál a különböző iparágakban, munkahelyek létrehozását teszi lehetővé. Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke elmondta, a szakma örül annak, hogy az elmúlt hónapokban emelkedett az építőipar teljesítménye, de szerinte nagy fellendülés nem várható. Az ünnepségen miniszteri elismeréseket, szakmai kitüntetéseket adtak át, a felszólalók köszöntötték az árvízi védekezésen dolgozó építőket.
Forrás: MTI
Nemzetgazdasági Minisztériumi elismerésben részesült:
Apatini Kornál - nyugalmazott vezérigazgató
Bartus Edit - Építőipari Mesterdíj Alapítvány, gazdasági irodavezető
Bisztricsányi Julianna - nyugalmazott újságíró
Bozsaky János - Austrotherm Kft., ügyvezető
Cseke Lajos - VIV Zrt., vállalkozási igazgató
dr. Gerzson László - BCE Tájépítészeti kar, docens
dr. Kirsch Róbert - Roto Elzett Kft., ügyvezető igazgató
Dubróvszky Gábor - Ferrobeton Zrt., műszaki vezérigazgató-helyettes
Ferenczy József Géza - ÉTE Borsod-Abaúj-Zemplém Megyei Szervezet, elnök
File Miklós - Aluta Egyesület, ügyvezető
Földházi Norbert - G&G Kft., partner
Frics Tamás - nyugdíjas
Füredi Ferenc - Fürmann Kft., ügyvezető
Hargitai Zoltán - HAMIX Kft., tulajdonos
Hoffmann László - Szegedi Ipari Szolgáltató Szakképző és Ált. Isk., műszaki szakoktató
Karikás György - nyugalmazott vezérigazgató
Kemény Péter - FŐBER Zrt., vezérgigazgató
Keresztélyi Dezső - igazságügyi magasépítési és ingatlanszakértő
Lestyán Mária - Rockwool Kft., igazgató
Netoleczky Károly - Treffterv Kft., ügyvezető igazgató
Nyárády Győző - ÉMI Kft., értékesítési vezető
Onderó Béla - CSOMIÉP Kft., műszaki referens
Pongrácz Lajos - Magyar Instalateur Kft., főszerkesztő
Pozsonyi László - Saint-Gobain CP Kft., alkalmazástechnikai vezető
Suha Zoltán - nyugdíjas
Szakálas Mártonné - Zsolnay Zrt., szociálpolitikai munkatárs
Szilvási Zsuzsanna - CEMKUT Kft., MCSZ főmunkatárs
Unger Tamás - STRABAG Kft., ügyvezető
Vadász Ernő - QMC Ipari Kerámia Kkt., ügyvezető
Vermesy Sándor - STRABAG Kft., ügyvezető
Belügyminisztériumi elismerésben részesült:
Borbély Lajos - BÁCS-Tér Építész Iroda, ügyvezető igazgató
dr. Kiss Jenő - kimagasló műszaki, tudományos mérnök szakember
dr. Meitzing Ferenc - Meitzing Kft., ügyvezető
Májer Tibor - Majer Bádogosipari Kft, ügyvezető
Mikó Imre - ÉTE Építéskivitelezési Szakosztály titkára
Nemes András - Proktor Kft., ügyvezető igazgató
Pintér Imre - BME, egyetemi docens
Szabó Éva - PTE PMMK Urbanisztika Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
Takács Gyula - nyugdíjas
Tóth Balázs - ÉMI Kft., értékesítési csoportvezető
Vidékfejlesztési Minisztériumi elismerésben részesült:
Ocskai Dorottya - Geodóra Kft., ügyvezető
A Mérnöki Kamara felterjesztése alapján:
Déri Lajos - Solvex Kft., ügyvezető igazgató
dr. Bite Pálné Pálffy Mária - Vibrocomp Kft., ügyvezető igazgató
Szakmai díjat adott át:
- dr. Kiss Jenő a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata nevében Kardos Andor díjat
Tordai György okleveles mérnök részére.
- dr. Nagyunyomi Sényi Gábor elnök az Építéstudományi Egyesület nevében
Perjési Emilné az ÉTE Győri Szervezetének elnöke
dr. Becker Gábor ÉTE Alelnöke, MTA Építészettudományi Bizottságának tagja Alpár Ignác díjat
Balázsné Lukátsy Katalin építészmérnök és
Szaplonczay Irén ÉTE Érdemérmet építészmérnök.
- Asztalos István elnök Szilikátipari Tudományos Egyesület nevében Szilikátiparért Emlékérmet
Varga Sándor Makói Téglagyár vezetője részére.
- Zoltán Attila a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnöke és dr. Chappon Miklós Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata képviseletében az idén alapított Épületgépészeti Nívódíjat a Temesvári Tervező Mérnökiroda Kft. részére.
- Tolnay Tibor elnök az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége nevében Lecher Ödön díjat
Polgár László az ASA Építőipari Kft. műszaki ügyvezetője részére.
- Pallagi Gyula az ÉFEDOSZSZ elnöke szakszervezeti elismerő oklevelet
Hollós József a Mofa Karbantartó Kft szakszervezeti vezetője és
Szabó István a Lábatlani Vasbetonipari Zrt. Szakszervezeti titkára részére.
Minden díjazottnak ezúton gratulálunk!