IN MEMORIAM

2021/11/15

Elhunyt Arató György (1952-2021)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 70. évében, 2021. november 1-jén elhunyt Arató György, a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal nyugalmazott főépítésze.

1952. szeptember 6-án született Budapesten. Építészmérnöki diplomáját 1978-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Pályafutását tervezőként, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben kezdte. 1982-ben Salgótarján, majd Budapest XX. kerületének főépítészeként tevékenykedett. 2000-ben az IVG Immopark Kft. projektmenedzsereként fővárosi fejlesztések előkészítésén dolgozott. 2003-tól 2015. évi nyugállományba vonulásáig a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal főépítésze, 2019-ig a kerületi tervtanács vezetője volt.

Egyesületünknek 1977 óta tagja, 1994-2018 között az Településrendezési Szakosztály titkára, sok szakmai rendezvény kezdeményezője, szervezője.

Értékteremtő életútjának elismeréseként Főépítészi Életmű Díjjal, Budapestért díjjal a XIII. kerületi Építészeti díjjal, ÉTE Érdeméremmel és Alpár Ignác Díjjal tüntették ki.

Végső nyugalomra helyezésére 2021. december 13-án, 12 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben.

Szomorú szívvel veszünk búcsút!