Senior rendezvény

2013/04/09

Március 26-án rendezte az Építéstudományi Egyesület 25. Senior rendezvényét. A házigazda az újonnan alakult Ybl Miklós Hallgatói, Oktatói és Kutatói szakosztály volt. A résztvevők meghallgattak két szakmai előadást, majd kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó.
 
Gerencsér László elnök külön tisztelettel köszöntötte Kajtár Lajost, aki nemcsak az Építéskivitelezési szakosztály örökös tiszteletbeli elnöke, hanem a Senior találkozók szervezője is. Hangsúlyozta az egyesületi hagyományok továbbvitelének, a senior tagok megbecsülésének fontosságát, aminek szinte jelképes kifejeződése, hogy a mostani találkozó szervezésének nagy részét a fiatalok, hallgatók vállalták magukra. Nemcsak szakemberek, hanem generációk között is épül így a kapcsolat, ami az ÉTE egyik törekvése is – mondta Gerencsér László.
 
Nagyunyomi Sényi Gábor főtitkár egyebek között megerősítette, hogy az ÉTE új vezetése kiemelt rendezvényként tekint az Országos Senior Találkozóra, majd kezdetét vették a szakmai előadások. Elsőként Ádám Béla, az ÉTE Hőszivattyús Szakosztály elnöke prezentált „Alternatív energiák, hőszivattyús rendszerek, napkollektorok” címmel. Őt Borbíró Nándor, a Nemzetközi Vegyépszer Rt. projektvezetője követte, aki a Vásárhelyi Tervről (Tisza szabályozás), kiemelten a Cigándi víztározó Nívó díjas létesítményéről tartott beszámolót.
 
A szakmai program végeztével a házigazdák vendégszeretetének köszönhetően finom falatok kíséretében kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó. A legközelebbi hasonló rendezvény helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lesz.
 
Ádám Béla előadása