Elhunyt Tóti Magda

2018/04/17

Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt Tagunk, Tóti Magda tegnapi nap életének 84. évében elhunyt.

Emlékét kegyelettel őrizzük!

Temetése 2018. április 20.-án 14:00 órakkor Tapolcán, a Régi temetőben lesz.

TÓTI MAGDA
1934 – 2018

Tóti tanárnő! Számtalan tanítványa sok szeretettel említi, aki törődött tanítványaival, szívén viselte sorsukat és tartotta a kapcsolatot vele a diplomavédést követően is még évekig, vagy akár a legutóbbi időkig. Építészmérnöki diplomával Tóti Magda először egy tanács műszaki osztályán kezdte pályáját, majd az ÉGSZI-ben dolgozott egészen addig, amíg az Ybl Miklós Építőipari Technikumból 1972-ben Műszaki Főiskola lett és új tantárgyakat vezettek be. Az Építésszervezési Tanszékre alapítóként Dr. Nagy Bélával együtt többen mentek át oktatónak az ÉGSZI-ből, köztük Tóti Magda is. A Főiskolából 2000-ben egyetem lett, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara és ekkor, de korábban is a Tanszék, ahol Tóti Magda dolgozott számtalan néven, társulásként más tanszékek keretében működött, új vezetők jöttek, mentek, de az építésszervezés, mint tantárgy mindig megmaradt. Több tankönyv, jegyzet, szakmai segédanyag szerzője. Tanított műszaki menedzsereket, építő- és építészmérnököket, új tantárgyakat, diplomásokat képzett és diplomadíj pályázatokat szervezett. Ez utóbbiakat az ÉTE keretén belül, szervezte és zsűrizte a pályaműveket. Az ÉTÉ-hez a kezdetektől kötődött, aktív tagja volt az Építéskivitelezési Szakosztály vezetőségének, az épületlátogatásokra mindig egy nagy csoport hallgatóval jött, lelkesen magyarázta a látottakat, a folyamatokat, szerepet vállalt az ÉTE Etikai Bizottságának munkájában, választmányi tagként képviselte az Építéskivitelezési Szakosztályt. Munkája elismeréseként megkapta az ÉTE legmagasabb elismeréseit az Alpár Ignác díjat 2005-ben, és az ÉTE Érdemérmet 2003-ban. Nyolcvanon felül is ugyanolyan lelkesedéssel vett részt a vezetőségi üléseken, mint korábban. Hiányozni fog közülünk. Nyugodjék békében.

Bálint Péter